Hunguide
2004.11.15. 19:31
Szeretettel köszöntöm Önöket városunkban, Biró György vagyok a város polgármestere. Nekem jutott az a megtisztelő szerep, hogy bemutassam Önöknek városunkat, ahol egyre több turista fordul meg azóta, hogy a „Sötét Somogy Express” minden csütörtökön megáll vasútállomásunkon. Csereüdültetés keretében már két afgán menekülttáborral felvettük a kapcsolatot.
A fogadás után átsétálunk szállodánkba, ahol már várják Önöket. Az elhelyezésük után városunk legjobb éttermében „Joli néni” kifőzdéjében kapják ünnepi ebédjüket: csontleves, tökfőzelék fasírttal és mignon. Ebéd után 15 óra és 15:30 között megmutatom Önöknek a város valamennyi nevezetességét. Ezt követően szabadprogram, shoppingolás. Itt szeretném felhívni figyelmüket arra, hogy Gyula bácsi a boltunk tulajdonosa ma reumakezelésre megy, így csak 17 óráig van nyitva áruházunk.
Holnap, pénteken városunk könyvtárában megismerkedhetnek városunk írásos emlékeivel, sajnos gyűjteményünk negyedik oldalát egy előző csoport elvitte, így városunk XIX. és XX.. századi történelmét én fogom elmondani. Múltunk emlékei után meglátogatjuk a könyvtárt is, ahol 365 kötet könyv várja az olvasni vágyókat.
Szombaton este egy rendkívüli kultúreseménynek lehetnek tanúi: iskolánk tornatermében egy vándor mozi rendez nagyszabású vetítést, amikor bemutatásra kerül a filmtörténelem egyik legkiválóbb műve: A katona apja című szovjet film.
Vasárnap a sporté a szerep. 10 órai kezdettel Sport centrumunk leendő helyén a libalegelőn, nagyszabású sport rendezvényre kerül sor. Elsőként zsákban futásban mérhetik össze ügyességüket a helyi sport kiválóságaival, majd sárkányeregetés és kötélhúzás következik. Sportnapunk záróeseménye a lepényevés, ezt követően már csak a helyi erős emberek nevezik meg egymás kedves rokonait, és utána mérik össze erejüket.
Hétfő, az esetleges kisebb sérüléseiket a város híres gyógyforrása mellet, a bivalyitatónál kúrálhatják ki. Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, felüdülésüket a forrásnál legkésőbb 18 óráig fejezzék be, mivel ekkor térnek haza az állatok, s a forrásnál szoktak inni.
Kedden a napfelkelte felejthetetlen élményét kínáljuk mely ezen a szélességi körül és ezen a napon 5 óra 17 perckor, történik. Ha esetleg az idő rossz, vagy ha már megnézték a napfelkeltét, jöhet a kikapcsolódás, a város leghíresebb mulatójában az „Alsó korcsmában”. A kulturált mulatozás után csak vacsorával várja Önöket a szálloda.
Szerdára nem terveztünk kötött programot, de reggelihez Unicumot is felszolgálunk a másnaposság ellen.
Csütörtökön 11 óra 47 perckor ismét megáll a vonat városunkban, de csak 3 percre, ha ezt lekésnék nagy örömünkre egy újabb tartalmas hetet, tölthetnek el városunkban.
Érezzék jól magukat nálunk!
|