avagy a jelmeztelen jellem, mely jellemez

Irományom főhőse egy teljesen mindennapi, átlagosnak mondható külsővel rendelkező személy. Mondhatnánk, jellemtelen – ez persze nem lenne igaz és helyénvaló, mivel egy jellemzésben a szereplőre jellemző tulajdonságokat kell összeszedni, de elvégre még az is előfordulhat, hogy a teljes jellemtelenség jellemző az illetőre.

            Ám a mi esetünkben inkább középszerűségről van szó, mint jellemtelenségről, amelyet átlagos – néhány rosszindulatú „kolosszus” szerint alacsony – termetének tudhat be. De mielőtt nagyon belemélyednék a leírásba, szeretném leszögezni, hogy főhősünk –alacsonysága után nevezzük csak Egyhetvennek – 17 éves férfiú. Ám ez a kor egyáltalán nem látszik meg rajta és babaarcát elnézve… Nos, igen.  Bizonyosan. Fiatalabb már nem lesz, szóval csak örüljön neki! Egyhetven nem csak arcra vékony, de a testalkata is elég vézna, girhes, nyápic, cingár, de hogy ne sértsük meg, használjuk a szálkás izomzatú jelzőt. Eddigi ismereteink alapján tehát nem beszélhetünk valami nagy emberről – ki tudhatja?! – de semmiképp ne keverjük össze Nemecsek Ernővel, kinek nevét csupa kisbetűvel írták bele a jegyzőkönyvbe; mivel Egyhetvennek barna, igen sűrű haja van. Igen-igen. Igaz ez nem igen – tudtok követni??! - figyelhető meg a tubusnyi zselétől, amit reggelente a fejére nyom. Itt említendő meg az első sajátosság, egy szexepil; pontosabban egy fehér tincs, amely a hajkoronáját díszíti. Gondolom a jóravaló oktatók nagyban hozzájárultak főhősünk korai őszüléséhez. Tudjátok, hogy van ez szeptemberben… Suli, ősz, no meg az a sok ülés.

Ennek ellenére bajnokunk nem szemtelenedett el. Szeme színe 100%-os barna. Sötétbarna. Egészen sötét!!! De ez sem a lelkét, sem a személyiségét nem tükrözi. Egyszerűen csak azért sötétbarna, hogy legyen valami szép is magában az emberben. Ha valaki erről mást hangoztatna, azt szemen szedett hazugságnak venném!

Ha már a szemnél tartunk, elérkeztünk hősünk legjellemzőbb porcikájához, a szemöldökéhez. A különlegesség nem a szemöldök szemrevaló ívében rejlik, hanem abban, ahogy a tulajdonosa felhasználja annak mozgását, egy-egy felhúzásával, megrántásával gondolatokat, érzéseket ad át minden további mimika nélkül. Bámulatosan csinálja… Nekem elhihetitek!

Nem túl magas homlokát viszont, ha nem ráncolja, akkor egészen sima! Hát nem érdekes?! Amúgy ez a felület nem is kíván több mondanivalót. A fülek annál inkább: a fej mindkét oldalán megtalálhatóak, méghozzá ugyanolyan magasságban – nagy szerencse! – és amit meglepően kis méretükkel veszítenek értékükből, azt elállóságukkal pótolják. Mindenesetre, ha esztétikailag és lokálisan nem is szerepelnek a topon, funkciójuknak remekül eleget tesznek.

Mint mondtuk, sztárunk arca nem pufók és a színe is évszaktól, vagy hangulattól függően változik. Felülete legalább hetente kétszer egész sima, nem ragyavert, mint Akakij barátunknak. Ha már Gogolnál tartunk, következzék az Orr.

Hősünk ízig-vérig igazi orrgazda, még egyszer sem veszítette el az orrát. Egyszer ugyan közel állt hozzá, de egy kisebb orrtöréssel megúszta… annyi vérben lehetett is! Szerencséjére semmilyen görbület, elváltozás nem látható, teljesen egyenes és kijelenthetem, egészséges orrlyukakban végződik, amelyek nem kis nehézséget okoznának a trolibusz átjutásában. Most viszont belekezdek a szám számbavételébe, amely ugyan nem túl nagy szám, de azért megteszem. Hm… Elgondolkodtató esetről van szó… Nem lapos, inkább csücsöribb, az alsó ajak minden bizonnyal, egészen biztosan dúsabb, de valószínű, hogy nyilvánvalóan nem! De egyébként semmi extra, többek között a kiegyenesített fogak elrejtésére is szolgál. Mondom, arra IS… Csak hogy a forró, érzéki csókok osztogatását ne említsem!

            Végsősoron az áll kérdésében szeretnék állást foglalni, amely egyáltalán nem karakteres, nem csúcsos, nem kiugró, csak úgy ott van, csak úgy „áll”. Az is biztos, hogy senkinek nincs ilyen álla, mivel „Az állam én vagyok!”